LSCG - Szerelőtelep se a régi már?

2
705

Tudtátok, hogy a városban a gyártelepen létezik egy szerelőtelep aminek az a neve, hogy LSCG?

 

Nem csodálom, ha nem, hiszen a telep augusztus óta összesen 3 alkalommal volt nyitva. Ahhoz, hogy az autód ott szereltethesd, el kell hogy vegyed Thanostól a végtelen köveket. Talán még az is egyszerűbb feladat lenne, mint nyitva találni a telepet. 

A napokban szerkesztőségünk nyitva találta és egy a cégnél ott dolgozó szerelő elmondása alapján tulajdonos változás történt és törekednek a városban lévő többi szerelőteleppel felvenni a versenyt és mostantól talán már ők is nyitva lesznek, ami elnézve a munkásokat nem igazán lesz hosszú életű projekt. A telepet a régi jól megszokott amerikai állampolgárok helyett jelenleg pár Mexikói férfi vezeti, akik valami csodával határos módon még az Országban lehetnek. A telepre belépve megpillantva az igazi gettós környezetet és megszagolva a levegőben terjengő orrfacsaró penészszagot rájöttünk, hogy a telep valószínűleg azért nem volt nyitva eddig mert az ember egészségére ártalmas, sőt még az egész bolygóra is. Egerek és csótányok futkároznak a földön, a falak omladoznak belül, a sarokban a penész meg már a dizájn része, a rozsdás eszközök és az omladozó fal meg a minőségi munkára utalhat.

Belépve a garázsajtón minden ember úgy érezheti magát, mint a Last of Us sorozat forgatásán. A szerelőtelep a még augusztusban megrendezett End of Summer festen fel ajánlott pár ingyen szerelésre jogosító utalványt, amit tombolán keresztül sorsoltak ki a résztvevők között. Ha van neked is ilyen utalványod és most megörültél, hogy végre nyitva van a telep és feltudod használni, akkor ezt benézted, mert nem. Ügyfelünk hívta fel figyelmünket erre az apró problémára, hogy a bent dolgozó mexikói vendégmunkások tagadnak minden ilyen fajta utalvány létezését és nem hajlandóak elfogadni. Előfordulhat, hogy ügyfelünk csak nem tudta magát megértetni az angolt nehezen beszélő bevándorlókkal, vagy csak a már jól megszokott szituáció áll fent.

A mexikóiak elveszik a munkánkat, de dolgozni már nem szeretnek és inkább hárítják a felelőséget és munkát mindenki másra. Ha szereted az autód és mindent megadnál neki, akkor bízz bennünk az LSCG nem az a hely, ahol megkapja azt a törődést, amit te szeretnél adni neki. Drágán dolgoznak és a rozsdás szerszámokkal, amik a telepen vannak náluk a kocsidnak több baja lesz, mint amikor oda vitted. Még szóvá se tudod tenni a problémát, mert amikor jelzed az ott dolgozó szerelőnek válaszul csak annyit kapsz, hogy "No No Senor nem beszélni Angolt".

A városban jelenleg bármelyik telep jobb választás lehet, mint az LSCG ezt a tanácsot tudjuk adni kedves olvasóinknak, de mindenkinek szíve joga ott szereltetni a kocsiját, ahol szeretné, legalább a bontósok is megtudnak élni valamiből. 

Cikket írta: Scooter

Haha
Wow
Imádom
7
Keresés
Kategóriák
Olvass tovább
Social Media
Hogyan és miként számol az IRS?
A szerkesztőségünknek sikerült szóra bírnia a GOV-ot és...
Által Liveinfader 2025-02-09 21:05:02 0 379
Party és szórakozás
Liveinfader Podcast #4 - Cockatoos és Mojo rejtélye
Rup: Halló halló szép estét Los Santos, itt Rup a LiveInFader...
Által Liveinfader 2024-07-12 20:41:26 5 4E
Sport
Hajar Box klub mint egy új közösségi tér?
A cikkünkben egy újonnan nyíló boxklubról fogunk nektek egy kis...
Által Liveinfader 2024-07-09 17:35:04 2 5E
Party és szórakozás
Liveinfader podcast #7 : Chipset játszó gyerekek betalálták a Liveinfader tudósítóját.
*Zene elhalkul | Mikrofon bekapcsol* Rup: Szép estét Los Santos, én Rupert...
Által Liveinfader 2025-01-15 21:05:07 0 674
Egészség
Interjú az utca emberével: Bűzölgő holttest az ULSA-n?
A szerkesztőség nagy erőkkel dolgozott az irodában 2024.08.26.-án 16:00-kor...
Által Liveinfader 2024-08-26 16:04:02 5 3E