Helytelen eljárások árnyékában: A Los Santos Sheriff Department botrányban
Egy ártalmatlannak induló késő esti rendőri intézkedés vált súlyos túlkapássá
a Los Santos Sheriff Department (LSSD) egyik Deputyjának hibájából. Az eset során
a helyettes láthatóan nem volt a helyzet magaslatán. Nemcsak, hogy nem ismerte az
eljárás szabályait, de végül saját haragját sem tudta kontrollálni az intézkedés során.
Az intézkedés alanya, aki történetesen az egyik hallgatónk volt, jogtalan és lekezelő
bánásmódban részesült.
Hallgatónk elmondása szerint, az intézkedő helyettes nem ismertette a
vádakat, helyette folyamatosan előállítással és börtönbüntetéssel is fenyegette
hallgatónkat, miközben a protokollt figyelmen kívül hagyva mindössze egy bírósági
idézést adott át neki az intézkedés végén. Deputy Hardy, ezen cikk
megszületésének támogatója, etnikai hovatartozása ellenére több szexuálisan
értetendő utalást tett hallgatónk fele, előszeretettel hozta szóba szolgálati
gépjárműve hátsó ülését is mely állítása szerint nagyon kényelmes. Ha ez nem
volna még elég, hallgatónk egy tilosban parkolásért vezetéstől való eltiltást is nyert
magának a személyeskedés mellé, mely hallgatóink és a szerkesztőség szerint is
nem kicsit túlkapás. A helyettes nem mutatott túlzottan sok önuralmat, hangneme
lenéző és kifigurázó volt mindvégig, ezzel is tovább alacsonyítva az LSSD hírnevét a
lakosság körében. Az esemény rávilágított az LSSD belső problémáira, legfőképp
arra, hogy a helyettesek mennyire is vannak képben a jogszabályokkal. Hallgatónk
elmondásai alapján, jogosan kérdőjelezhető meg az LSSD helyetteseinek
felkészültsége és helyzetfelismerése.
Zárásként, szeretnénk a LiveInFader és hallgatónk nevében is köszönetet
mondani a Los Santos Police Department részéről érkező támogató egységnek,
akinek hallgatónk is igencsak hálás a példamutató hozzáállásért, amit végig
tanúsított. Innen is köszönjük az LSPD munkáját és azon szakképzettséget, amit az
Officerek számára biztosítanak.
A cikket írta: Sissy <3
- Műveszet
- Iparművészet
- Ételek, italok
- Film
- Fitness
- Játékok
- Kertészkedés
- Egészség
- Lakásfelújítás
- Irodalom
- Zeneművészet
- Social Media
- Party és szórakozás
- Vallás
- Vásárlás
- Sport
- Színház
- Wellness