Drága Cockatoos vendégek!
Hirtelen felindulásból pattant ki a fejünkből, hogy fogyasztásotok árát egy papírpohárba kezdjük el gyűjteni. A papírpoháron lévő macskakaparás, viszont egy közös célként született meg.
ᴇᴢ ɴᴇᴍ ᴄꜱᴀᴋ ᴀ ᴍɪ ʙüꜱᴢᴋᴇꜱéɢüɴᴋ. Ez a tiétek is, amiért hálával tartozunk.
Tudjuk és hisszük, hogy a múltbéli események mély sebet hagytak maguk után és néha még most sem megy minden simán...
Nem is tökéletesek szeretnénk lenni. Nem mi akarunk lenni a földkerekség legnagyobb helye.
Mi egy közösséget építünk veletek.
Ahova bármikor bejöhettek és magatok mögött hagyhatjátok a hét nehéz pillanatait.
És veletek együtt nagyobbat tettünk, mint az valaha is hittük.
Büszkén mutatom be nektek a közös gyümölcsünket.
Hatvanezer dollár adományt gyűjtöttünk.
Pontos bevétel általatok $37.458, kiegészítés pedig a GSA által igényelt támogatás további és fennmaradó része. Ez nem kevés segítség a menhely számára.
Ez nem kevés visszajelzés nekünk és nem is fogjuk feladni a régi rossz vezetés hírneve miatt.
Hálásan köszönjük nektek ezt!
De nem tudom kifejezni eléggé a hálám a háttérbe szoruló kezeknek...
Köszönetet szeretnék mondani DJ Xawiennek, DJ Woodsyncnek, Josephnek, a remek pultosaimnak, Anne-nak, Lina-nak, Danielnek. És nem utolsó sorban drága Matthew-nak – mindenért.
Nélkületek és azok nélkül akik minden hétvégén velünk tartanak sehol nem lennék!
Hétvégén találkozunk!
xoxo,
Leighton Dowler

Drága Cockatoos vendégek! 💖🦜
Hirtelen felindulásból pattant ki a fejünkből, hogy fogyasztásotok árát egy papírpohárba kezdjük el gyűjteni. A papírpoháron lévő macskakaparás, viszont egy közös célként született meg.
ᴇᴢ ɴᴇᴍ ᴄꜱᴀᴋ ᴀ ᴍɪ ʙüꜱᴢᴋᴇꜱéɢüɴᴋ. Ez a tiétek is, amiért hálával tartozunk. 🙏
Tudjuk és hisszük, hogy a múltbéli események mély sebet hagytak maguk után és néha még most sem megy minden simán...
Nem is tökéletesek szeretnénk lenni. Nem mi akarunk lenni a földkerekség legnagyobb helye. 🌍
Mi egy közösséget építünk veletek.
Ahova bármikor bejöhettek és magatok mögött hagyhatjátok a hét nehéz pillanatait. 🌙✨
És veletek együtt nagyobbat tettünk, mint az valaha is hittük. 🚀
Büszkén mutatom be nektek a közös gyümölcsünket.
Hatvanezer dollár adományt gyűjtöttünk.
Pontos bevétel általatok $37.458, kiegészítés pedig a GSA által igényelt támogatás további és fennmaradó része. Ez nem kevés segítség a menhely számára. 🐶🐱
Ez nem kevés visszajelzés nekünk és nem is fogjuk feladni a régi rossz vezetés hírneve miatt.
Hálásan köszönjük nektek ezt! 🙌
De nem tudom kifejezni eléggé a hálám a háttérbe szoruló kezeknek...
Köszönetet szeretnék mondani DJ Xawiennek, DJ Woodsyncnek, Josephnek, a remek pultosaimnak, Anne-nak, Lina-nak, Danielnek. És nem utolsó sorban drága Matthew-nak – mindenért.
Nélkületek és azok nélkül akik minden hétvégén velünk tartanak sehol nem lennék! 🙏
Hétvégén találkozunk! 🎉🦜
xoxo,
Leighton Dowler