Ó, a férfias szövetség szent köteléke! Azt hinné az ember, hogy egy igazi barátság örök, mint a kő. Aztán a testvér meglát egy nőt, és a lojalitásod hirtelen kevesebbet ér, mint egy lemerült akkumulátor. Üzeneteidre a válasz elmarad, a közös sörök elmaradnak, te pedig ott maradsz leszarva a sarokban, miközben ő épp a felnőtt élet legfontosabb, harmadik szerelmét éli meg aznap délután.
Aztán persze kitör a dráma, mert a románc zátonyra fut. Ilyenkor ültök együtt, ő pedig zokogva szidja a nőt, a lelkét, az ízlését meg mindent, ami vele kapcsolatos. Te vagy a megértő váll: bólogatsz, és egyetértően kinyilatkoztatjátok, hogy ez a lény egy pszichopata volt, és soha többé nem álltok szóba vele. Megszületik a szent, férfias elhatározás.
Eltelik két nap. A telefon csörög, a hangja pedig édeskésen bűnbánó: „Tudod, félreértettük egymást, átmegyek.”
És ott állsz a tegnapi forradalmi esküd romjain, miközben elegánsan, fényesre csiszoltan segget csinálsz a saját szádból. Költői, nem igaz? Megvívod a más háborúját, elköpedsz a saját szavaid alatt, de a végén mégis te húzod a rövidebbet. Mert a büszkeség múlandó, de a lúzerség örök.
Aztán persze kitör a dráma, mert a románc zátonyra fut. Ilyenkor ültök együtt, ő pedig zokogva szidja a nőt, a lelkét, az ízlését meg mindent, ami vele kapcsolatos. Te vagy a megértő váll: bólogatsz, és egyetértően kinyilatkoztatjátok, hogy ez a lény egy pszichopata volt, és soha többé nem álltok szóba vele. Megszületik a szent, férfias elhatározás.
Eltelik két nap. A telefon csörög, a hangja pedig édeskésen bűnbánó: „Tudod, félreértettük egymást, átmegyek.”
És ott állsz a tegnapi forradalmi esküd romjain, miközben elegánsan, fényesre csiszoltan segget csinálsz a saját szádból. Költői, nem igaz? Megvívod a más háborúját, elköpedsz a saját szavaid alatt, de a végén mégis te húzod a rövidebbet. Mert a büszkeség múlandó, de a lúzerség örök.
Ó, a férfias szövetség szent köteléke! Azt hinné az ember, hogy egy igazi barátság örök, mint a kő. Aztán a testvér meglát egy nőt, és a lojalitásod hirtelen kevesebbet ér, mint egy lemerült akkumulátor. Üzeneteidre a válasz elmarad, a közös sörök elmaradnak, te pedig ott maradsz leszarva a sarokban, miközben ő épp a felnőtt élet legfontosabb, harmadik szerelmét éli meg aznap délután.
Aztán persze kitör a dráma, mert a románc zátonyra fut. Ilyenkor ültök együtt, ő pedig zokogva szidja a nőt, a lelkét, az ízlését meg mindent, ami vele kapcsolatos. Te vagy a megértő váll: bólogatsz, és egyetértően kinyilatkoztatjátok, hogy ez a lény egy pszichopata volt, és soha többé nem álltok szóba vele. Megszületik a szent, férfias elhatározás.
Eltelik két nap. A telefon csörög, a hangja pedig édeskésen bűnbánó: „Tudod, félreértettük egymást, átmegyek.”
És ott állsz a tegnapi forradalmi esküd romjain, miközben elegánsan, fényesre csiszoltan segget csinálsz a saját szádból. Költői, nem igaz? Megvívod a más háborúját, elköpedsz a saját szavaid alatt, de a végén mégis te húzod a rövidebbet. Mert a büszkeség múlandó, de a lúzerség örök.
