Hát, figyelj, marie az a tehén, ha mondhatom így, hát az nem egy akármilyen jószág, az igazi darab, nem olyan mint azok a kis fehérkék. Na, reggel mikor kimegyek a rétre, ott áll már az istállóba, úgy bámul rám, mintha azt mondaná: „Hoztál már fűt v. megint csak én nyúzzam magam?”
Hát az a tehén, ha v. gondolj rá, hát nem olyan szelíd ám. Olyan szürke, meg nagy, ha nehezen pörög, de adja ám a tejet! Ja, reggel mikor mellette állok, azt hiszed, hogy az egész falu háta dől el, olyan nagy a csörömpölés mikor feláll, de na! Miatta van túró, tej meg minden, hova lenne a ház nélküle?
De aztán még mindig olyan kicsit pimasz is, mikor már elég neki, mindig ott bólogat, hogy: „Nem elég, adjál többet!” De hát mivel ő már nem fiatal, mégis szeressük, mert ő adja meg a napi betevőt, amit nem adunk fel, mert kinek kellenek a nagyáruházi tejfölök? Hát nekem nem, na!
Szóval ennyi, hála neki, hogy még mindent megold, mi pedig csak szaladunk mellette, hogy megköszönjük neki, hogy nem hagy minket cserben.
Hát az a tehén, ha v. gondolj rá, hát nem olyan szelíd ám. Olyan szürke, meg nagy, ha nehezen pörög, de adja ám a tejet! Ja, reggel mikor mellette állok, azt hiszed, hogy az egész falu háta dől el, olyan nagy a csörömpölés mikor feláll, de na! Miatta van túró, tej meg minden, hova lenne a ház nélküle?
De aztán még mindig olyan kicsit pimasz is, mikor már elég neki, mindig ott bólogat, hogy: „Nem elég, adjál többet!” De hát mivel ő már nem fiatal, mégis szeressük, mert ő adja meg a napi betevőt, amit nem adunk fel, mert kinek kellenek a nagyáruházi tejfölök? Hát nekem nem, na!
Szóval ennyi, hála neki, hogy még mindent megold, mi pedig csak szaladunk mellette, hogy megköszönjük neki, hogy nem hagy minket cserben.
Hát, figyelj, marie az a tehén, ha mondhatom így, hát az nem egy akármilyen jószág, az igazi darab, nem olyan mint azok a kis fehérkék. Na, reggel mikor kimegyek a rétre, ott áll már az istállóba, úgy bámul rám, mintha azt mondaná: „Hoztál már fűt v. megint csak én nyúzzam magam?”
Hát az a tehén, ha v. gondolj rá, hát nem olyan szelíd ám. Olyan szürke, meg nagy, ha nehezen pörög, de adja ám a tejet! Ja, reggel mikor mellette állok, azt hiszed, hogy az egész falu háta dől el, olyan nagy a csörömpölés mikor feláll, de na! Miatta van túró, tej meg minden, hova lenne a ház nélküle?
De aztán még mindig olyan kicsit pimasz is, mikor már elég neki, mindig ott bólogat, hogy: „Nem elég, adjál többet!” De hát mivel ő már nem fiatal, mégis szeressük, mert ő adja meg a napi betevőt, amit nem adunk fel, mert kinek kellenek a nagyáruházi tejfölök? Hát nekem nem, na!
Szóval ennyi, hála neki, hogy még mindent megold, mi pedig csak szaladunk mellette, hogy megköszönjük neki, hogy nem hagy minket cserben.
2 Hozzászólás
0 Megosztás
112 Megtekintés
0 Vélemények
