Case Studies by Hale

„Az ügyvéd hallgatása egy ember szabadságába került”

Nemrégiben egy olyan ügyet láthattunk Vice City bíróságán, amely tökéletes példája annak, hová vezet, ha a védelem nem teszi a dolgát.
Egy fiatal férfit betöréssel és lopással vádoltak. A vád bizonyítékai gyengék voltak: egy szomszéd kétes tanúvallomása, egy kesztyű részleges ujjlenyomattal, amely nem bizonyította egyértelműen a vádlott jelenlétét, valamint a férfi múltbéli előélete.

A védelem azonban nem állt bele az ügybe. Nem kérdőjelezték meg a tanú látási viszonyait, nem hangsúlyozták, hogy a részleges ujjlenyomat önmagában semmit sem ér, és nem mutattak rá arra, hogy a múltbéli bűncselekmények nem bizonyítják a jelenlegi vádat. Ehelyett a védelem gyakorlatilag beletörődött a vád narratívájába, és az ügyfél múltjára fókuszáltak – mintha ez önmagában elég lenne egy ítélethez.

Az eredmény: elmarasztaló ítélet, és egy ember, akinek a szabadsága odalett.

Mit kellett volna másként tenni?
Minden ügyvéd tudja – vagy tudnia kellene –, hogy a vádnak kell bizonyítania, nem a védelemnek. A tanúvallomást szét kellett volna szedni: milyen távolságból látta az illetőt? Milyen fényviszonyok voltak? Mennyire megbízható korábban?
Az ujjlenyomat kérdését pedig szakértői véleménnyel kellett volna támadni: részleges nyom alapján nem lehet kétséget kizáróan azonosítani senkit.
És ami a legfontosabb: rá kellett volna mutatni, hogy az előélet nem bizonyíték, hanem csak előítélet.

Az ügyfél nem védelmet kapott, hanem egy ügyvédet, aki félig-meddig elhitte a vádat. És ez a legnagyobb hiba, amit védőügyvéd elkövethet: ha maga sem hisz az ügyfelében.

Ez az ügy nem csak egy ember kudarca volt. Ez a védelem kudarcának példája. És én azért dolgozom, hogy az én ügyfeleimmel ez soha ne fordulhasson elő.